Libretto - ÉletIGEN, mint halálNEM

• Blog oldal
• Archívum
• 

A májusról

Jó idő volt, így sokat gyalogoltunk, fel, a magas dombra, apa a babakocsit erőből tolta fel, néha kigyorsult vele, brümögött hozzá, Bandi meg kacagott. Itt volt Laura is, az mindig jó, mert ha elfáradok, ő már fel is tud venni, meg lök a hintán.
Amikor apáék rakták a tüzet, ittak ilyen kis pohárból, megmutatta ezt is, de eléggé belemart az orromba, a bor szagát jobban szeretem inkább. Utána papa sokat beszélt meg hangosan, szerintem már kicsit részeg lehetett. Anyának jó kedve volt nagyon, úgy vettem észre, hogy mindig örül, amikor mamáékhoz jövünk. Biztos azért, mert neki mama az anyukája, ahogy nekem meg ő. Sok húst sütöttek apáék, anyáék meg beszélgettek, mi Laurával sokat játszottunk, apa úgy mondta, látod, simogat a május, lehet hemperegni a fűben. Mindenki elég jókedvű volt, el is kezdtük enni a húsokat, mondjuk alig vártam a sütiket is, de fincsi volt a husi. Bandi megint kenyérhéjat rágcsált, hihetetlen, milyen boldog tőle.  Ekkor már mindenki aggódott, hogy majd esni fog, mert nagyon sötét volt az ég.
Én csak a dörgéstől félek, de attól nagyon, ilyenkor mindig odabújok apához, aki fél kézzel is föl tud emelni. Érdekes, hogy Laura meg iskolás, de ő is szokott félni, ezért ő is odabújt. Apán el lehet férni, az a jó. Az a legviccesebb, amikor mindhármunkat megtart, olyankor nagyon büszkén néz. Közben az eső eleredt, amikor Bandinak mondta apa, hogy vigyázzon nagyon magára, mert most még három Bandi van, de lehet, hogy ki tudja mikor már csak kettő lesz, mert az élet az így halad, és a legnagyobb Bandi már nincs otthon most, hanem kórházban van. Amikor apa ezt mondta, nem tudom, hogy Bandi értette-e, de apa szomorúnak tűnt és hiába esett az arcára az eső, én láttam rögtön, hogy kicsit sír is.
Amikor hazafelé mentünk, kisütött megint a napocska, felfutottunk arra a kis dombra meg le, Laura meg én meg apa, viháncoltunk, és láttam, hogy apa sokat becsukja a szemét, hogy simogassa őt a május.