Libretto - Életigen, mint halálnem

A freeblogról

2006 nyarán, amikor beköltöztem a freeblogra, már élénk szellemi élet zajlott itt. Rengeteg jó fej írt énblogot, véleméynyblogot, de irodalmárkodtak is már. Többük kiköltözött azóta, de jöttek újak. A Tandem köré szerveződő csoportok... amikor be lehetett ülni úgy a kocsmába egyedül, hogy a végén mindig került blogger-ivócimbora, jobb esetben bloggerina. A freeblog ugyanis nagy, intellektuális dugások kerítője is, ha úgy tetszik.

Nem lehetek elég hálás a freeblognak. Utat engedett intellektuális exhibicionizmusomnak, olykor ripők és felszínes írócskai ambícióimnak. Olvasókat szerzett nekem, sok-sok hűséges olvasót is. Felsorolni is nehezen tudnám, mennyi ismerősöm lett, akiket a freeblognak köszönhetek. És ezek az ismerősök, vélhetően az egyező szellemi indíttatásnak köszönhetően jobbára még mindig megvannak - ezt 2011-ben feltétlenül érdemes feljegyeznünk.

Számos helyzetben kripli vagyok és fasz - nem nagyon tudtam apám haláláról, az arra való készülésről sem beszélni, kibeszélni a traumát. Leszámítva a freeblogot - jóllehet kevés szánalmasabb dolog lehet ennél, de jó volt bekiabálni inkább mindenkinek ezeket.

A freeblog a barátom is tehát, és az is fog maradni. Vagy háromszor akartam bezárni a boltot, hisztiztem, mint egy húgyos, kinevetem magam utólag. De nem tehetem meg az olvasóimmal, és nem tehetem meg a barátommal, a freebloggal sem.

Most, hogy megbotlott a freeblog, legszívesebben a szerverteremben volnék, és csipesszel válogatnám a bitmorzsákat azokról a kikúrt háttértárakról, dehát nem így megy ez sajnos. Viszont még sohasem köszöntem meg az elmúlt öt évet - most megteszem: köszönöm, freeblog. És köszi előre a többit is.

írta: libretto, 2011. november 12. - címkék: és kategóriák: - 9 komment

Eddig 9 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.